Iskolánk életre hívását a Kisember Waldorf Óvoda szülői köre kezdeményezte 2013-ban. A Közép-budai Waldorf Iskola 2014 szeptemberében nyithatta meg kapuit egy 1. és egy 2. osztállyal. Évről-évre bővülő közösségünk 2020-ban nőtte ki magát teljes, nyolc osztályos iskolává, ahova folyamatosan várjuk mindazon a családokat, akik Waldorf-iskolában szeretnék biztosítani gyermekük fejlődését.
Első tíz évünk során a II. kerületi Tárogató Office Center (korábban IBS) adott otthont az iskolánknak. Tizedik születésnapunkra azonban egy tíz éves álmunk vált valóra: 2024 szeptemberében végre önálló épületben kezdhettük meg a tanévet. Erről részletesebben itt olvashattok.
A Waldorf-pedagógiai alapokon nyugvó iskola egyik legalapvetőbb mozgatórugója a gyermek javáért történő összefogás, melynek keretei között elválaszthatatlanul fonódik össze tanár és szülő munkája, egymásrautaltsága.
A tanárokon kívül a szülők és gyerekek is tudják, és a világon egyre több történet is igazolja, hogy ez a gyerekek fiziológiás és pszichés fejlődésének, ritmusának mély ismeretével megalapozott pedagógia, egészséges környezetben olyan szabad embereket nevel, akik felismerve helyüket és feladatukat a világban helyt tudnak állni, vállalják önmagukat, és szembenéznek a kihívásokkal.
A Waldorf iskolában az iskolai munka és tanulás tartalmait a pedagógusok közössége határozza meg osztályokra és egyénekre formálva. Mivel azonban az otthoni környezet és az otthoni hatások alapvetőek a gyermek fejlődése szempontjából, kiemelten kérjük a családok együttműködését – a pihenéstől, az öltözködésen át a médiahasználatig – és élő kommunikáció fenntartását tanárainkkal. Ebben nyújt segítséget Dokumentumaink (Pedagógiai programunk, Házirendünk és SZMSZ-ünk) megismerése.
…amiket talán már te is feltettél az iskolakeresés során. Olvassátok el itt!
Részletek itt: Jelentkezés
Közép-budai Waldorf Közhasznú Egyesület
Adószám: 18618372-2-41
Olvasd el híreinket!